~Saithis

Sokat tanultam nyáron...az életről.
Én nem kötelező olvasmányokat olvastam. Hanem olyan könyveket amik érdelnek. Elgondolkodtatnak, és egyszerűen tudod hogy élj. Választ kapsz a kérdéseidre. De még olyanokra is amiket fel se tettél magadban. Nekem ilyen volt: Müller Péter Örömkönyve. Paulo Coelho Tizenegy perce. Valamint elolvastam a Titkot. Mindenkinek nagyon ajánlom

Igazából csak azét írok ide mert mégis...valami nyomot kéne hagyni, ha már véget ért a nyár, suli meg minden...
Nem szeretném kifejteni mi jár pontosan a fejemben. Inkább nem említek se neveket, se konkrét helyeket, helyzeteket.
Csak érzéseket.
Akibe szorult némi empátia:

A derekadtól a fejed teteéig mintha nyomnának össze. Valami szorul. Csak azt érzed hogy nem látnak szívesen páran, nem mersz légiesen, felszabadultan járkálni köztük. Minden egyes mozdulatod pontosan kiszámított előttük. Félsz az emberktől. Vajon mit gondolnak rólad? Megint mit látnak benned/rajtad, mit értenek félre? Járkálsz és ismerős arcok nem köszönnek neked vissza. És néha már te se mersz köszönni...
Tudomást se akarnak rólad szerezni sokan. Elég nekik az hogy létezel, de tovább ne is beszélgessünk, mert idő.pocsékolás.
És annak is idő.pazarlásnaknak számít, akitől búcsúzni akarsz. De... Ő mégse mer a szemedbe nézni. Inkább úgy tesz, mintha nem is lennél, nem is voltál, és soha nem is leszel az élete része.
Te mindig, mindenki életében csak a második maradhatsz?

És magadat nyugtatod egyfolytában...